Vissza

Máriaüveg
Művészeti tartalom
Szoborfülke

művészeti tartalom | 2004
Az 1926-ban épült Rózsadombi Krisztus Király-templom 2004-es átalakítása során egy új szoborfülke is létrejött. A mosdóblokkot és lépcsőházi teret érintő beavatkozás során a mellékhelyiség egykori helyén az építészek nyílást hoztak létre és a beszűrődő fény elé helyezték a Mária-szobrot. A szoborfülke megtervezésére és elkészítésére Baróthy Anna és Kelner Krisztián kapott megbízást.

A nyers betonból megalkotott ablakkeretbe ragasztott üvegtömbök kerültek. Ezen gesztus által a fény bár átszűrődik, mégis izgalmasan megtörik, ezáltal lágyan megvilágítva a Máriát ábrázoló szobrot.

Szemerey Samu így fogalmazott az Alaprajz és az Építészfórum hasábjain: „a falon egy szoborfülke, benne egy bájos, kellemesen giccses Mária-szoborral, amit földön túli csendbe, saját térbe, gyönyörű áhítatba emel a fény, amit a mögötte megbújó ablak vet rá. A ferde üveglemezeken a kintről és fentről érkező fény távoli és alulról világító, szétsugárzó dicsfénnyé alakul – ezen keresztül pedig a mélyen átlényegített tér vissza is kapcsolódik a mindennapi valóságba.”

Specifikációk
Kortárs művészeti gesztus a 1926-ban épült templomba
16 milliméteres vastagságú vágott üveglapokból ragasztott üvegtömb
Egyméteres betonba foglalt ragasztott üvegtömb

Építészeti tervezés: Fejérdy Péter, Bujdosó Ildikó
Szoborfülke tervezése: Baróthy Anna, Kelner Krisztián
Kivitelezés: Rákosy Glass Kft., Strausz Kőfaragó Kft.

Fotó: Ludmann Dániel

 

  
© 2014 All rights reserved.
Adatvédelmi tájékoztató